ART Coaching műhelymunka a Coaching Campen

Filius Ágnes | 2015.02.05.

Olyan eszközkészlettel gazdagodhatnak a Svéda Dóra által irányított műhelymunkán a résztvevők, amelynek segítségével a megoldásra váró helyzetek egészen új, nagyon kreatív, művészeti eszközökkel kibontott szemszögből is megfigyelhetővé válnak. A program-elem végére megszülethet a Coaching Camp első, közös művészeti installációja is.

A Coaching Campet egy festőpalettához hasonlítja Svéda Dóra art coach, melyről mindenki a neki tetsző színeket használja fel a munkája során. „Résztvevőként izgalmasnak találom a módszerek sokszínűségét.”- állítja a szakember. A program, illetve az egyes elemek közti szünetekben élénk szakmai párbeszédre számít, ahol a szakmai dilemmákat a résztvevők megoszthatják egymással. ”Közös gondolkodásként tekintek a Coaching Campre, ahol összeadódik a résztvevők tapasztalata és tudása. Ehhez szeretnék hozzájárulni a saját szakmai modulommal is.”- kezdte a bevezetőjét Dóra.

Képzőművészeti alkotófolyamatot ismerhetünk meg

A program során, az érdeklődőkből álló csoporttal közösen kreatív, saját tapasztalatainkra alapuló coaching eszköztárat épít fel a szakember. „A képzőművészeti alkotófolyamathoz hasonló módszerrel fogunk dolgozni”- állítja Dóra, akinek reményei szerint a munka végén megszületik egy közös művészeti installáció. „Önfeledt közös alkotásra számítok, melynek során mindenkiből előtör a kreativitás.”

Művészeti és csoport coaching metszéspontján

A művészet olyan képességeket, látásmódokat mozgat meg, amelyek az üzleti életben páratlan kreatív megoldásmódként, új perspektívaként jelennek meg. Az art coach úgy látja, hogy „minden fejlődés alapja a változás, és a művészekkel végzett közös munka ébresztett rá arra, hogy a dinamikus, és tartós változás egyik legjobb terepe az alkotótevékenység és az alkotással analóg folyamatok”. Az art coaching vizuális és kreatív technikákat hív segítségül ahhoz, hogy az ezzel a módszerrel dolgozó egyének, vagy csoportok ki tudják bontakoztatni belső erőforrásaikat. Ehhez járulnak hozzá a csoportosan végzett coaching tevékenységek előnyei is.

Dóra a munkája során a csoportcoaching formájában helyezi alkotó közegbe a dilemmák vagy elakadások megoldásának terepét. Itt a gondolkodásnak semmi nem szab korlátot, így támogatja az ügyfeleit is új megoldások generálásában, legyen szó stratégiaalkotásról, vagy szervezeti konfliktusokról. A csoportmunkát pedig úgy építi fel, hogy a gyakorlatok mindegyike kreatív feladatmegoldást igényeljen. Ezzel arra ösztönzi a csoportot, hogy paradigmaváltó módon több szemszögből tudjon közelíteni a megoldandó problémára. „Vezetőedzőként a vizuális módszerek sokféleségében szeretném kísérni a résztvevőket”- zárja bemutatkozását a szakember.

További részletek és jelentkezés a Coaching Campre: http://coachingcamp.hu/

Az interjút készítette: Filius Ágnes

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Programok, hírek, érdekességek a művészeti életből.

artandme_5d40550e373d9.jpg

Art coaching a ceredi ArtPikniken, augusztus 10.

Hogyan inspirálhat a kortárs képzőművészet problémáid megoldásában?

Tovább
artandme_5c937be720453.jpg

Új művészekkel szeretnénk bővíteni csapatunkat

Várjuk képzőművészeti felsőoktatásban tanuló vagy végzett művészek jelentkezését!

Tovább