„Takarásban” - kiállításmegnyitó

Werk képzőművészeti menedzserek | 2014.05.04.

„Takarásban” - kiállításmegnyitó

2014. május 15-én 19.00 órakor Takarásban címmel nyílik a Werk Akadémia frissen végzett Képzőművészeti menedzser hallgatóinak vizsgakiállítása a Fogasházban. A kiállító művészek között található az ART&ME Galéria három művésze is: Lengl Orsolya, Tasnádi Szandra és Glázer Attila egy-egy munkája is megtekinthető. A tárlatot Kovács Kriszta, a Várfok Galéria művészettörténésze nyitja meg.

A modern ember szerepjátékok sokaságában él, olykor önmagát is becsapva a színlelt valósággal. A kiállítás az emberi létezés ezen alapvető tulajdonságának igyekszik görbe tükröt mutatni. 

Az alkotók, Lengl Orsolya, Verebélyi Diána, Glázer Attila, Osváth Jenő, Herbert Anikó és a többiek műfaji kötöttségek nélkül, szabadon járják körbe az adott témákat, miközben saját személyes szférájukat is láthatóvá teszik, vagy rejtett perspektívából tekintenek a valóságra.

A tárlat megnyitását követően 20.30 órától Szirtes Edina Mókus és új zenekara a Sz.E.M ingyenes bemutatkozó koncertjén vehetnek részt az érdeklődők. 

Időpont: 2014. május 15. 19.00 óra
Helyszín: Fogasház (Budapest VII. Akácfa utca 51.)

Illusztráció: Glázer Attila: Bridge (fotó)

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Programok, hírek, érdekességek a művészeti életből.

artandme_5d40550e373d9.jpg

Art coaching a ceredi ArtPikniken, augusztus 10.

Hogyan inspirálhat a kortárs képzőművészet problémáid megoldásában?

Tovább
artandme_5c937be720453.jpg

Új művészekkel szeretnénk bővíteni csapatunkat

Várjuk képzőművészeti felsőoktatásban tanuló vagy végzett művészek jelentkezését!

Tovább