Hornyák Evelin

Azt gondolom, pályaválasztáskor az embert a vele született készség irányítja.
Már gyermekkoromban jobban érdekelt bárminél a látható világ. Környezetem szerencsére észrevette érdeklődésemet és támogatja azt a mai napig. Eddigi tanulmányaim során leltem rá egy felfedezhető rendre, amit ábrázolni tudok, törekszem rá. Alapvetően fontos és szép lehetőség szavakkal megfogalmazni a mondandónkat, de mivel az embernél a képies gondolkodás kerül előtérbe, így nagyon fontos, hogy a vizuális kultúránk elemeivel, a formákkal és a színekkel is beszéljünk, mert ezekkel elmondhatjuk, az el nem mondhatót.  Az efféle nyelvezet ismeretét a nonverbális kommunikációt (nem csak a sajátomat) szeretném megtanítani, érzékelhetővé tenni az embereknek. Alkotásokat olyan közegbe elhelyezni, prezentálni, amelyek érdemesek ismertségre, mert meg kell mutatni a világnak.

Tanulmányaim során alakult ki bennem, hogy a művészetnek ma is nagyon fontos és felelősségteljes feladata van. Ahogy a középkorban a hit terjesztésére, úgy ma az elképesztő mennyiségre duzzadt ismeretekre, ezek szintetizálására, megélhető tudássá való rendezésére kell  irányítani a figyelmünket.

Ezt a gondolatkört igyekszem megjeleníteni testek ábrázolásával. Az utóbbi időben alkotói tevékenységem két szálon fut. Egy problémakört próbálok két oldalról megközelíteni. A materializált világunk kritikáját fogalmazom meg alkotásaimmal. Azt, hogy az embernek mennyire fontos az anyag, anyagiság és ennek tükrében bizonyos rétegek (a többség) mennyire háttérbe helyezi a tudatot. Azt gondolom, a mulandóságot kimúlt állatok képével vagy testének részleteivel tudom szemléltetni. Ugyanakkor anyagiságunkat és ennek rohamosan történő romlandóságát pedig olyan emberek testével, akik önpusztító életet éltek. Ahhoz, hogy egy alkotással felvessünk ilyen és hasonló problémákat ma már nem elég, hogy finom utalásokkal ábrázoljunk. Bár felmerül a kérdés, hogy mi a célunk. Ha saját elgondolkodásaimból indulok ki és ismét megemlítem a fentebb leírt gondolkodtatást, akkor úgy vélem, drasztikusabb megfogalmazásra van szükség. Néha szükség van arra, hogy megdöntsünk bizonyos normákat vizsgálva ezzel az emberi tűrőképességet. Az emberek szerintem nem tudnak elvonatkoztatni a hús vagy egy halott állat látványától. Van, aki sajnálkozik, van, aki undorodik.

A művészetben sokszor nem megteremteni, hanem felfedezni kell azt a valamit, amit keresni és megmutatni érdemes a világunkban. Tudnunk kell, hogy maradjunk kereső emberek. Így értjük vagy értetjük meg, azt a nagy egészet, ami körülvesz minket. Nem gondolom magamról, hogy mindez nekem egyből sikerülhet. Viszont ebben a nem kis feladatban részt kívánok venni. Felhívni a figyelmet, rámutatni arra, ami lényeges. Szeretnék hatni másokra és inspirálni az embereket. 

Hornyák Evelin alkotásai

artandme_56fc1aac9c139.jpg

Transitoriness 1.

Hornyák Evelin

Festmény
95x130 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc1c70d8d26.jpg

Haltól bűzlik a feje 1.

Hornyák Evelin

Festmény
30x30 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc2e69db473.jpg

Haltól bűzlik a feje 2.

Hornyák Evelin

Festmény
30x30 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc2ece3a1ec.jpg

Haltól bűzlik a feje 3.

Hornyák Evelin

Festmény
30x30 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc1f7d8ab40.jpg

Végtelenség tudatában 1.

Hornyák Evelin

Festmény
50x70 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc217e4b3e0.jpg

Birthing Simulator

Hornyák Evelin

Festmény
80x70 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc22fdd17c8.jpg

Relax 4.

Hornyák Evelin

Festmény
108x59 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc2555ec635.jpg

Kinek mi?

Hornyák Evelin

Festmény
80x95 cm, 2015

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem
artandme_56fc268e1311a.jpg

Húsleves

Hornyák Evelin

Festmény
58x58 cm, 2014

Ár: érdeklődjön elérhetőségeinken

Megveszem