Glázer Attila // 40 - Félélet könyvbemutató és kiállításmegnyitó

HELYSZÍN: ART&ME Galéria 1067 Budapest, Eötvös utca 27. fsz. 2.
IDŐPONT: 2015. október. 12. 19.00 - 2015. november 10.

Glázer Attila fotóművész összegző kiállításának és könyvbemutatójának ad otthont az ART&ME Galéria. A társadalmi kérdések vakfoltjainak éles megvilágítása helyett a fotós ezúttal személyes témájú nagyméretű fotóinstallációt mutat be. Vagy talán mégsem arra irányul a szándék, hogy betekintést nyerjünk a művész „féléletébe”, éppen Glázer negyvenedik születésnapján? A „félélet” címről bátran asszociálhatunk az „emberélet útjának felére”. A fotómontázs akár illusztrációja is lehetne Dante Isteni színjáték című művének, melynek eredeti címe „Komédia” volt, később Bocaccio egészítette ki az „isteni” jelzővel. Ráadásul Dante sem követte a hagyományos eposzi formát, saját kereteket hozott létre az alkotás során. Glázer fotóeposza is csak első pillantásra humoros és intim, a befogadás folyamatában egyre több rétege csillan fel a művész által szándékolt narratívának. A műalkotás címe Unshape, azaz ’életlen’, de az életlen kontúrok csak a percepció pillanatában életlenek, az egyes pixelek önmagukban és a munka egységében is Glázer Attila emberélet.diverzitás és társadalmi sokszínűség iránti igényének nagyon is éles manifesztumaként látszanak, méltó folytatásként tesznek pontot a művész korábbi „felrázó” művészeti kampányainak mondatvégére.

A kiállításmegnyitó rendhagyó módon Glázer Attila haiku-kötetének bemutatójával kezdődik. Haiku és eposz – a formanyelv két ellentétes pólusa. A kiállítás és a kötet egyidejű bemutatása illusztrálja az egyéni lét mikroszintjének és a létezés makrovilágának szintézisét.

A verseskötet a megnyitón megvásárolható. A megnyitó és könybemutató időpontja: 2015.10.12. 19.00 óra. A kiállítás november 10-ig tekinthető meg.

 

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Programok, hírek, érdekességek a művészeti életből.

artandme_5e5b11493d712.jpg

LIMBUS REVISITED | Boris Duhm és Csernátony Lukács László kiállítása

2020.03.12. - 2020.04.03.

Március 12-én nyílik galériánkban Boris Duhm és Csernátony Lukács László munkáinak kiállítása.

Tovább