A rinocérosz terápia - Felolvasószínház és könyvbemutató

HELYSZÍN: ART&ME Galéria 1067 Budapest, Eötvös utca 27.
IDŐPONT: 2015. november 26.

A rinocéroszt nemcsak Albrecht Dürerhez, hanem Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművészhez is lehet társítani, Orosz István "múzsája" is volt. A nyomtatott grafika története talán akkor kezdődött, amikor a német festő 1515-ben egy tollrajzon, majd fametszeten is megörökítette azt a bizonyos rinocéroszt, amelyet a valóságban soha nem látott. A részleteiben tökéletlen és pontatlan mű az egzotikus állat európai ábrázolásának etalonjává: festmények, szobrok, domborművek mintájává vált, és évszázadokig az is maradt. Az orrszarvú tehát mémként kezdte pályafutását a képzőművészetekben, és népszerűsége azóta is töretlen – olyannyira, hogy az irodalmárokat is megihlette. 
A rinocérosz terápia című regény szerzője az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakán az ökológia és evolúcióbiológia szakirányt választotta, hidrobiológiával foglalkozott. A 90-es évek végén a kötelező polgári szolgálatot a Budapesti Állatkertben töltötte, négy hónapon keresztül orrszarvúápolóként tevékenykedett. 
A rinocérosz-terápia című urbánus kalandregény főhősének, Kis Norbertnek fiatal kora ellenére máris irigylésre méltó élete van. A szakmájában sikeres és a médiából szakértőként ismert állatorvosnak nincsenek anyagi gondjai, sőt: Gellért-hegyi villájából, ahol alkalmi nőismerőseit is örömmel látja vendégül, taxival jár dolgozni, ha pedig úgy tartja a kedve, kiéli különös mániáját, és rinocéroszokkal tölti az idejét. Norbert gondtalannak tűnő jólétének azonban ára van: az állatorvos bűncselekmények elkövetésével tartja fenn életszínvonalát. Amikor azonban egy ritka múzeumi rinótülköt elrabolva egy csapásra milliomos lesz, elhatározza, megjavul. Az állatkerti road movie szerzőjével beszélgetünk, miközben Kembe Sorel színművész felolvas a regényből.
Belépőjegy: 1500 Ft.
A férőhelyek száma limitált, ezért kérünk regisztrálj az office@artandme.net címen.
A regény az esemény alatt 2500 forintos áron megvásárolható.

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Programok, hírek, érdekességek a művészeti életből.

artandme_5e5b11493d712.jpg

LIMBUS REVISITED | Boris Duhm és Csernátony Lukács László kiállítása

2020.03.12. - 2020.04.03.

Március 12-én nyílik galériánkban Boris Duhm és Csernátony Lukács László munkáinak kiállítása.

Tovább